Válságállónak bizonyult-e az új neoklasszikus szintézis?

A 2008-tól kibontakozó és pénzügyi, társadalmi hatásait tekintve máig tartó válság nyomást gyakorol a közgazdaságtanra. Uralkodó nézetek kérdőjeleződnek meg, míg számos olyan meg-közelítés kerülhet előtérbe, amelyek korábban periférikus helyzetben voltak, de kiállták a nehéz idők próbáit.Nem kivétel ez alól a makroökonómia sem: a XX. század utolsó évtizedeiben kibon-takozó, majd a fejlett országok gazdaságirányítási gyakorlatába átültetett új neoklasszikus szintézis, amely egyes vélemények szerint nem tudta előrejelezni (bár erre magát képesnek tartotta) és kezelni a válságot , miközben módszertana és progresszivitása alapján a tudomány és a gazdaságpolitikai irányítás ezt elvárta volna.A szintézis alkalmazásával kialakított gazdasági intézményrendszer, a pénzügyi piacok automatizmusai iránt elkötelezett hit, valamint az öncélú optimalizálás hozzájárult a gazdasági szereplők kockázatérzékenységének tompulásához. A következő évtizedek egyik legfontosabb társadalomtudományi feladata a közgazdasági gondolkodás és a társadalomtudomány kapcsolódó diszciplináinak, így elsősorban az etikának, a jogtudománynak és a pszichológiának a szintézisbe foglalása lehet.