IDEAS home Printed from https://ideas.repec.org/a/ags/gazdal/92510.html
   My bibliography  Save this article

Az EU-s támogatások és a tagállamok közigazgatásának kapcsolata

Author

Listed:
  • Toth, Tamas
  • Naar-Toth, Zsuzsanna

Abstract

Az Európai Unió regionális politikájának intézményi háttere jogszabályokban került lefektetésre. Az intézményrendszer felállítása és működtetése az EU-tárgyalásoknak is kiemelt témája volt. A megkövetelt végrehajtási rendszer minden tagállamban – akár régi, akár újonnan csatlakozott – a meglévő közigazgatási rendszerre épült. Ugyanakkor nem lényegtelen, hogy míg az ún. régi tagállamok, és ezért maga az EU-szabályozás is már az elmúlt 25-35 évben a „New Public Management” eszméjében élt és fejlődött, addig az újonnan csatlakozók még az ezredfordulón is inkább egy bürokratikus közigazgatást működtettek, és kevésbé volt jelen a szolgáltatói szemlélet, illetve eredményorientáció. Annak ellenére, hogy az új tagállamok jelentős időnyomásra állították fel intézményrendszerüket, és a közigazgatási kultúra változása is folyamatosan jelen van még ma is az uniós források felhasználásában (szigorúan pénzügyileg nézve), ez nem okozott hátrányt. A V4 országok a forráslehívások tekintetében nem egy régi tagállamot is megelőznek. Vagyis az az állítás, hogy nem tudjuk az EU-s forrásokat felhasználni, megdőlni látszik (persze a programok jogi, EU általi zárása még hátra van). ----------------------------------------- The institutional background for the Community regional policy was set forth in legal regulations. Setting up and operating the institutional system was a priority topic at the accession negotiations as well. The required implementation system was built on the existing system of public administration in every country, whether old or new Member State. It needs to be pointed out, however, that while the old Member States – and the Community regulations themselves – have existed and developed in an environment infused with the theory of ‘New Public Management’ over the last 25 to 35 years, the new Member States were running a rather bureaucratic public administration system even at the turn of the millennium. The aspects of being a service provider and of focusing on goals were less prominent. Despite the fact that the new Member States were under significant time pressure when setting up their institutional systems, and the culture of public administration is still evolving, utilisation of Community subsidies – from a strictly financial perspective – was not hindered. The V4 countries are ahead of more than one old member state in terms of the proportion of funds called down. There fore the claim that we are unable to utilise the Community funds seems to be overturned (of course the legal closing of the programmes by the Community has not yet been performed).

Suggested Citation

  • Toth, Tamas & Naar-Toth, Zsuzsanna, 2009. "Az EU-s támogatások és a tagállamok közigazgatásának kapcsolata," GAZDÁLKODÁS: Scientific Journal on Agricultural Economics, Karoly Robert University College, vol. 53(05), pages 1-4.
  • Handle: RePEc:ags:gazdal:92510
    DOI: 10.22004/ag.econ.92510
    as

    Download full text from publisher

    File URL: https://ageconsearch.umn.edu/record/92510/files/TothT_NaarneTothZs.pdf
    Download Restriction: no

    File URL: https://libkey.io/10.22004/ag.econ.92510?utm_source=ideas
    LibKey link: if access is restricted and if your library uses this service, LibKey will redirect you to where you can use your library subscription to access this item
    ---><---

    Corrections

    All material on this site has been provided by the respective publishers and authors. You can help correct errors and omissions. When requesting a correction, please mention this item's handle: RePEc:ags:gazdal:92510. See general information about how to correct material in RePEc.

    If you have authored this item and are not yet registered with RePEc, we encourage you to do it here. This allows to link your profile to this item. It also allows you to accept potential citations to this item that we are uncertain about.

    We have no bibliographic references for this item. You can help adding them by using this form .

    If you know of missing items citing this one, you can help us creating those links by adding the relevant references in the same way as above, for each refering item. If you are a registered author of this item, you may also want to check the "citations" tab in your RePEc Author Service profile, as there may be some citations waiting for confirmation.

    For technical questions regarding this item, or to correct its authors, title, abstract, bibliographic or download information, contact: AgEcon Search (email available below). General contact details of provider: https://edirc.repec.org/data/gtkrfhu.html .

    Please note that corrections may take a couple of weeks to filter through the various RePEc services.

    IDEAS is a RePEc service. RePEc uses bibliographic data supplied by the respective publishers.