A fenntarthatóság mérése az erdőgazdaságban

A fenntarthatóság mérése, de definiálása is nehézkes a jövőre vonatkozó feltételezések bizonytalansága miatt. Korlátozott következtetések vonhatók le pl. a „kereslet és kínálat” összehasonlításának elvén alapuló, egyre közismertebb ökológiai lábnyomból, vagy más, a fenntarthatóság bizonyos aspektusait részletesebben jellemző indikátorok tényleges értékeinek és az előre elvárt értékek összevetéséből. Ilyen, fejlődő, korlátozott lehetőségeket nyújtó indikátorrendszer jött létre az erdőgazdálkodásban. A rendszer használatát nagymértékben korlátozza, hogy megalapozatlan az, hogy hány, illetve mennyire specifikus vagy mennyire aggregált indikátorokat alkalmaznak, és hogy az indikátorok mért értékeit hogyan értelmezik. Emiatt az indikátorértékek értelmezésében még az olyan nemzetközi szervezetek is alapvető hibákat követnek el, mint a FAO. A tanulmány a fentieket több olyan példával is illusztrálja, amelyeket a fenntarthatóságban évszázadok óta élenjáró ágazatból, az erdőgazdálkodásból vettünk. Az ágazatból származó „jó” példával – egy bioindikátorral – mutatjuk meg ugyanakkor, hogy lehet megfelelő aggregált mutatókat találni. A fenntarthatósági mutatók értelmezéséhez szükséges azonban, hogy pontosan ismerjék ezeknek a mutatóknak a viselkedését, és hogy definiálni tudják, hogy – időben változó módon – milyen tartományon belül vélelmezhető a fenntarthatóság. Az, hogy mi számít „jó” és „rossz” irányú változásnak, minden mutató esetében a vizsgált rendszer (pl. az erdők, ill. az erdőgazdálkodás) elemzésétől, illetve a rendszer megértésének színvonalától függ (pl. az erdei ökoszisztémák működését még kevéssé értjük). Az eredményesen alkalmazható operatív indikátorrendszernek megfogalmazhatók a kritériumai, de az is lehet, hogy esetenként azzal juthatnak előbbre, ha a fejlődésre ugyanúgy tekintenek, mint ahogyan saját testének jelzéseire figyel egy beteg, de okos ember. ------------------------------------------------------- The insecurities in assumptions about the future make it difficult to measure and define sustainability. Only limited conclusions can be derived from the “ecological footprint”, an ever spreading concept based on comparing “demand” and “offer”, or from comparing the actual value of other indicators representing more detailed aspects of sustainability with the expected values. Such a system of indicators has bee developed for forestry applications – the indicators used are still in development and the system offers limited possibilities. A major limitation stems from the fact that the number and the degree of specificity of indicators to be used are not well established, and neither is the interpretation of actual indicator values. As a result, even international organisations such as the FAO make errors in interpreting indicator values. The paper brings various examples to illustrate these points, taken from a centuries-old sector which is at the forefront of sustainability: forest management. A good example taken from forestry – a bioindicator – is used to demonstrate that it is possible to fid suitable aggregated indicators. To interpret sustainability indicators correctly, however, one needs to be aware of howsuch indicators behave exactly. This allows one to define the valid range of sustainability, as it changes with time. The judgement of whether a change is ‘positive’ or ‘negative’ always depends on an analysis of the system in question (e.g. forests and forestry), as well as our level of understanding of the system (e.g. we only have a basic understanding of how forest ecosystems work). It is possible to draw up criteria applicable to effective operative indicators. Sometimes, however, in order to progress, perhaps one should act similar to an ill, but wise man, who listens to the messages of his own body.