IDEAS home Printed from https://ideas.repec.org/a/ksa/szemle/1053.html
   My bibliography  Save this article

Búcsú Antal Lászlótól 1943-2008
[Farewell to László Antal (1943-2008)]

Author

Listed:
  • Csaba, László
  • Szabó, Katalin

Abstract

Életének 65. évében elhunyt Antal László, aki vezető alakja volt a rendszerváltást megalapozó reformközgazdászok nemzedékének. Antal László 1943. január 22-én született Budapesten. Pályája a Pénzügyminisztériumban indult a Pénzügyi Szemle című szakfolyóirat szerkesztőjeként, 1977-1987 között a Pénzügykutató Intézet tudományos osztályvezetője, 1987-1988-ban igazgatóhelyettese volt. 1989-ben a Németh-kormányban miniszterhelyettessé nevezték ki. Antal László párhuzamosan futott be nagy ívű tudományos és államigazgatási pályát, számtalan bizottságban töltve be fontos szerepeket. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen habilitált, tanított számos más felsőoktatási intézményben, állandó meghívottja volt a legjobb hallgatókat tömörítő szakkollégiumoknak is. Pályája végén pedig a Debreceni Egyetemen dolgozott, felvillanyozó intellektuális élményeket nyújtva diákoknak és kollégáknak egyaránt. Több ciklusban is az MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának tagja volt, amely egyben lapunk szerkesztőbizottsága is. Lapunk az alább következő írással búcsúzik Antal Lászlótól. A közgazdásztársadalom búcsújaként pedig Antal Lászlóra emlékezve közreadjuk Csaba László akadémikus Antal László temetésén elhangzott gyászbeszédét.

Suggested Citation

  • Csaba, László & Szabó, Katalin, 2008. "Búcsú Antal Lászlótól 1943-2008 [Farewell to László Antal (1943-2008)]," Közgazdasági Szemle (Economic Review - monthly of the Hungarian Academy of Sciences), Közgazdasági Szemle Alapítvány (Economic Review Foundation), vol. 0(11), pages 937-940.
  • Handle: RePEc:ksa:szemle:1053
    as

    Download full text from publisher

    File URL: http://www.kszemle.hu/tartalom/letoltes.php?id=1053
    Download Restriction: Registration and subscription. 3-month embargo period to non-subscribers.
    ---><---

    As the access to this document is restricted, you may want to search for a different version of it.

    More about this item

    JEL classification:

    • B32 - Schools of Economic Thought and Methodology - - History of Economic Thought: Individuals - - - Obituaries
    • B31 - Schools of Economic Thought and Methodology - - History of Economic Thought: Individuals - - - Individuals

    Statistics

    Access and download statistics

    Corrections

    All material on this site has been provided by the respective publishers and authors. You can help correct errors and omissions. When requesting a correction, please mention this item's handle: RePEc:ksa:szemle:1053. See general information about how to correct material in RePEc.

    If you have authored this item and are not yet registered with RePEc, we encourage you to do it here. This allows to link your profile to this item. It also allows you to accept potential citations to this item that we are uncertain about.

    We have no bibliographic references for this item. You can help adding them by using this form .

    If you know of missing items citing this one, you can help us creating those links by adding the relevant references in the same way as above, for each refering item. If you are a registered author of this item, you may also want to check the "citations" tab in your RePEc Author Service profile, as there may be some citations waiting for confirmation.

    For technical questions regarding this item, or to correct its authors, title, abstract, bibliographic or download information, contact: Odon Sok (email available below). General contact details of provider: http://www.kszemle.hu .

    Please note that corrections may take a couple of weeks to filter through the various RePEc services.

    IDEAS is a RePEc service. RePEc uses bibliographic data supplied by the respective publishers.